Azorbajdzsán állam nevének első fele atlanti irányba mutat, a másik fele egy keleties cselekvési módra utal. A nyugati nyitottság és a kaukázusi törzsi szokásrend erőltetett együttélése torzszülött gyakorlatot eredményez. Az egyeduralkodó eszmei torz-szülemények ehhez kötődnek.
Azorbajdzsán vezetőinek fő eszméje az egyik spenceri társadalomtípus megvalósítása. Ez még csak kiépülőben van, de a fővezérség ideológiai látomása jól körvonalazza az irányt. A törekvés végpontja teljesen nem elérhető, mivel idejétmúlt, mégis állandóan feléje igyekeznek közeledni. A retrográd utópia által létrehozandó állapot elméleti leírása a következő:
„Minthogy az országot veszély fenyegeti, mindent a veszély elhárításának kell alárendelni. A katonaságra jellemző utasításos szervezetet elleplező tekintélyuralmi struktúra dominánssá válik, és az ennek megfelelő centralizáció az egész társadalmat áthatja. Az egyéni érdekek alárendelődnek a közös céloknak, az individualitás eltűnik, a szabadság megszűnik, az egyénnel az állam rendelkezik, és a társadalom fennmaradásához képest tagjainak fennmaradása másodrendűvé válik: a részek léteznek az egészért, nem pedig az egész a részekért. Az egyéni érdekek elnyomása kényszer révén érhető el, ezért a társadalmi integráció alapját a kényszerű együttműködés képezi. Az egyének helyzetét a státusuk határozza meg. Az állam a tilalmak mellett határozottan megszabja a lehetséges cselekvési területeket is. Az agresszívan harcos ideológiát hirdető társadalom vezetése egy kézbe kerül.”