A politika utálata is politika.
A realitástól
való tüntetõ és kihívó elfordulás mindig tiltakozás egy éppen akkor és
ott létezõ világ visszásságai és szörnyûségei ellen. A politika utálata
is politika.
Az
elsõ világháború idején és a rá következõ kilátástalan években a
mûvészvilág a maga lázadását a dadaizmusban és a szürrealizmusban is
kifejezte. Tiltakoztak a valósággal valamilyen tudatos kapcsolatot
érzékeltetõ alkotások és azok szerzõi ellen. A mindig szolgainak
tekintett logikát, a célkövetõ emberi cselekvést teljesen lecserélték a
képzelet, az önkívület, a megszállottság játékaival.
A.
France halálakor, mint ahogyan más alkalmakkor is mindezt tüntetõ módon
hozták a közönség tudomására. A temetés idejére egy alkalommal
megjelenõ lapot adtak ki „Egy hulla” címmel. (Elõször a Dög névre
keresztelték volna, de ezt az elõbbire enyhítették.) A szerzõk
felolvasást tartottak mûveikbõl.
Louis
Aragon: A.F. minden bámulóját lelke-romlott embernek tartom. Csak az
alantasságát bámulják. Ez a rothadék, ez a féreg...a diadalmas
megalkuvás házi inasa...elképzelni is felháborító, hogy bármiképp is,
de létezett. ( A cikk címe: Pofoztatok már halottat?)
André
Breton: A. France-szal egy kicsit az emberi szolgalelkûség távozik...
Föld alá kerül a ravaszság, az alkalmazkodás, a kétely, a valóságérzés,
meg az ingadozás. Korunk leghitványabb komédiásai A.F.-ot szerezték meg
komának, aki mosolygó tehetetlenségét a Forradalom színeivel kendõzte.
( A cikk címe kb.: Temetést sem érdemel.)
Paul
Éluard: Hasonmásaidat, hulla, nem szeretjük. A kétely, a gúny, a
gyávaság, a francia szellem, mindez mi ma? a feledés nagy lehe ránt
tova mindettõl...ami meggyalázza az életet.
Az
csak természetes, hogy akkor már nem lehetett és ma még kevésbé lehet
France módján regényeket alkotni. Az irodalmárok nem tekintik
feladatuknak a valóság mégoly finom intellektualista, irónikus
visszatükrözését, mint ahogy egyéb feladatokat sem fogadnak el. A
szürrealisták eredményei beépültek a késõbbi és jelenlegi szépírásba. A
kezdeti idõ fékevesztett támadásaira sem árt azonban emlékezni.
Mint
a fentiek krónikása, Illyés Gyula megjegyzi, az irodalomnak kannibál
törvényei vannak: kötelezõ a nagyatyák megevése, minél kövérebbek,
annál inkább. Az meg különösen érthetõ, hogy az utókorban Illyés
ugyanennek a gyakorlatnak lett az áldozata. Bár nem is volt kövér ember.
Szürrealista politika
2008.05.17. 21:23 kefir8
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://ujkorblog.blog.hu/api/trackback/id/tr856534963
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
