Kádárék ötvenhatban komisszárokat küldtek a megyei lapokhoz. Egyikük még partizánként lett jó elvtárs. Valóban bátran harcolt a németek ellen, amiben nem zavarta, hogy nemzetiségi származása és neveltetése okán alig tudott magyarul.

A lapnál nagy buzgalommal teljesítette cenzori feladatait. Temérdek sort, bekezdést és teljes kéziratot húzott ki. Pedig az ottani hírlapírók többsége a szakmában megbecsülésnek örvendett és ahhoz is volt eszük, hogy a rezsimhez lojális cikkeket írjanak.

Rövid idő elteltével kétségbeesett panaszt küldtek a pártközpontba: a megbízott elvtárs mindent töröl, amit nem ért meg. Szegényes magyar szókincse miatt már a lap megjelenése is veszélybe került.

A Nolblog létezését ilyesmi nem – vagy ha egyáltalán valami, nem ilyesmi –veszélyezteti, de gyakorlata bizonyos szempontból az említett volt partizán magatartására emlékeztet. A nemzetgazdasági, jelesül a pénzügyi tényfeltárásra szánt adásidőt mereven korlátozza. Talán a szerkesztő ebben a témában annyira járatos, mint amennyire ama megbízott volt a magyar nyelvben?

A Farkas-interjú (Horniák Balázs, Nsz. 07.18) és Szabó Brigitta legutóbbi beszámolója (Nsz. 07.21.) arról tanúskodik, hogy a lap ismeri a széles áttekintést nyújtó közpénzügyi ismeretterjesztés fontosságát. De évente egy-két hasonló közléssel nem lehet letudni ezt a tárgyat. Az átfogó tényismeret véleményképző ereje már középtávon is messze felülmúlja a bombasztikus hangulatkeltés hatását. A munkát rendszeresen kell végezni, cikkekben és blogokban egyaránt. Az utóbbiakra vonatkozó gyenge kifogás, hogy az ilyen napirend nem eléggé blogszerű. A műfaji finomkodásokon nyugodtan túl lehet lépni, főképpen akkor, ha csak a hozzáértés hiányát palástolja. A szűkebb szerzői körön is túl lehet lépni, mert itt már nem a kebelbeliek társalgásának minden bizonnyal kellemes  időtöltéséről van szó.

Ez a téma a politika kulcsa, nem a tagadhatatlanul blogszerűbb, higgadt, vagy önfeledt polémia, netán közéleti szájalás. Még az utóbbit sem tartom elkerülendőnek, természetesen.