Miniszterelnökhelyettesi közlés:„Az emlékmű annak mementójaként fog állni, miként azt az alaptörvény is rögzíti, hogy Magyarország a területét megszálló német hadsereg bevonulása okán elveszítette önrendelkezését”. (Id. NOL 07.23. Czene Gábor: Az elátkozott emlékmű története.)

[A minelnh. jól idézte az alaptörvényt: :”Hazánk 1944. március 19-én elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május 2-tól, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk ”]

A viták és tiltakozások tehát egy alaptörvényi hitvallási tétel képzőművészeti mementója ellen irányultak.Ezután következett a szoborállítás elhalasztása, amit egy ideig tagadtak

„Aztán nem sokkal később mégis megszületett az újabb kormányhatározat, ami a sasos-arkangyalos szobor felállításának elhalasztásáról szólt. Új határidőként május 31-e szerepelt a határozatban, amelybe immáron bekerült, hogy az emlékmű a megszállás áldozatainak állít emléket.” (U.o.) Az utóbbi meghatározást több nyelven fel is tüntették az egyik éjszaka megvalósult emlékművön.

Ezek a szövegek ellentétesek az idézett hitvallással, amely a szuverenitás elvesztésének állítását nem kapcsolja össze a megszállás áldozatainak emlékével. Mi több, ilyen áldozatokról egyenes beszéd nem is olvasható a dokumentumban. Ellentétesek magával a kompozícióval is, amely, Semjén fenti szavaihoz hasonlóan, hűen kifejezi az alaptörvény szellemiségét. A műalkotás, mint mondat, egyes számban íródott. Semmiben nem reflektál az áldozatokra, vagyis az egyénekre. Egyetlen áldozatról emlékezik meg: a magyar önrendelkezésről.

A műalkotás tartalma hitvallás-konform, a rá írt szöveg nem az.