Szemelvények dr. Dávid Ferenc cikkéből (Népszabadság 2015. 02. 14.)
„Ismét igazolódik, hogy az uralkodó törvényhozó és végrehajtó hatalom nem favorizálja a racionális megoldásokat. Nem az érvek súlya előtt hajol meg a szabályalkotó, hanem a gazdasági, jogi és pénzügyi fenyegetettség hatására lép hátra. Nem hallgat a józan, szakmai alapokon nyugvó indokokra, buta, pökhendi magyarázatokkal áll elő, majd az erőviszonyoknak megfelelően megvert kutyaként, behúzott farokkal – kicsit vicsorogva – visszavonul a neki kijelölt ólba...
A legjobb persze az lenne, ha azonnal kivezetnék a reklámadót, és elfelejthetnénk ezt az értelmetlen sarcot. Elkeserítő, hogy megint külföldről tanították móresre a keménykedő és felszínes tudású jogalkotókat. A legaggasztóbb viszont az, hogy az egykulcsos szisztémával vélhetően jelentősen kiterjesztik az adózásra kötelezettek számát. Nagyon sok – a lét és nem lét határán egyensúlyozó, alacsony árbevételű, kis és közepes nagyságú – médiavállalkozás bekerülhet az adófizetői körbe. Az adózók száma azonban nemcsak a kulcsváltozás miatt bővül, hanem azért is, mert a módosítás következtében a médiavállalkozásokon túl – a hírek szerint – teljes körben adófizetővé minősítik a saját reklámot készítőket is...
Idáig jutottam a reklámadó körüli gondolataimmal, amikor február 6-án robbant a médiabomba. Mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy teljesen fölösleges időtöltés szakmai szempontokon rágódni, hiszen itt nem költségvetési, nem adófilozófiai kérdésről van szó, hanem elvadult politikai-hatalmi huzavonáról....
Nincs fair play, nincs üzleti etika, nincs kímélet, a meccs a másik halálhörgéséig tart úgy, hogy a győztes sem tud kiegyenesedni többé. ... A földindulásszerű folyamatok beindulásával ugyanis egyértelművé vált, hogy a jogalkotás, a jövedelemszabályozás, az adóztatás ma Magyarországon nem a hatékony gazdaságpolitika érvényesítésének eszköze, hanem a vagyonszerzésé és a nyers bosszúé. ...Ezek után fölösleges szót vesztegetni a sajtó szabadságára, a média függetlenségére, a költségvetés szempontjaira. Kit érdekel mindez, amikor a végletekig elaljasult közéleti arénában jól táplált gladiátorok ontják egymás vérét.”
