Csupán a középszerûséget találjuk jónak. A többség állapította ezt meg, amely belemar abba, aki bármely oldalon túllép a középszeren. Én ez ellen nem is tiltakozom, szívesen beleegyezem, hogy engem is idesoroljanak, nem vagyok hajlandó az alsó végén lenni, nem azért, mert alsó, hanem azért, mert vég; ugyanígy azt is visszautasítanám, hogy a felsõ végére tegyenek. Az emberi sorból lép ki, aki a középbõl kilép. Az emberi lélek nagysága abban áll, hogy tudjunk megmaradni a középszerben; egyáltalán nem az a nagyság, ha kilépünk belõle, hanem az, ha nem lépünk ki.
*
Az alcímben jeleztem, hogy a magánélet krédója következik. Most megjelölném, hogy mirõl nincs szó a fenti bekezdésben. Nem vonatkozik a mesterségekre, a találmányokra, felfedezésekre, a mûvészetre, más szellemi alkotásokra, a sportra, a vezetõi munkára, az üzleti életre, stb. Kifejezetten arról szól, hogy hogyan éljen az ember, amennyiben (amikor) „csak él”, akár egyedül, vagy családjával, barátaival, otthonában, vagy kedvteléseinek hódolva és nem valamilyen külsõ elvárásoknak tesz eleget a felsorolt és más tevékenységi ágakban magára vállalt funkciók teljesítése közben.
