Nem egyes személyek követik el a kormányzati hibákat.

Pártállamnak nevezik a Kádár rendszert. Valójában egypárt-állam volt. A mai rendszerben pedig koalíciós pártkormányzás érvényesül. 1998-tól négy évig a Fidesz-Kisgazda kormányzat lazította fokozódó mértékben az államháztartást, ami 2002-re hatalmas hiányhoz vezetett. Ezután négy évre az MSZP-SZDSZ koalíció kapott törvényhozói felhatalmazást. Újabb túlköltekezési lavinát indított be. Az államgépezetbe ez is beépítette a költségvetési hiányokat halmozó automatizmust, amit a miniszterelnök cseréjével nem lehetett egy csapásra leállítani. Az automatizmus mögött nemcsak a két párt vezető testületei, az általuk képviselt rétegek és csoportok állottak, hanem az ország törvényessé vált elosztási rendszere és közvéleménye.

A Gyurcsány-kormány, konzultatív munkamódszereket alkalmazva már 2005-ben több vonalon megkísérelte a hiány erőteljes visszaszorítását, de amíg nem tudott politikai áttörést elérni a két párt alapstratégiájában, addig a túlelosztó automatizmust is képtelen volt megfékezni és az utóbbi 2006-ra újabb deficitcsúcsot eredményezett. A kormányfőnek végül 2006-ban sikerült a stratégiaváltást kiharcolnia és azóta, fontos reformok meghiúsulása ellenére is fokozatosan csökkent  az államháztartás hiánya.

Az MSZP-nek azzal kell szembenéznie, hogy a kb. 2004. közepéig működő Medgyessy kormány ugyanolyan felelős volt a pénzügyi hiány fokozódásáért, mint a  2002 közepéig hatalmat gyakorló Orbán kormány. A baloldalnál maradva, a Medgyessy kormány könnyelmű gyakorlatáért az akkori MSZP-SZDSZ hierarchia, ezen pártok vezető testületei is osztoznak a felelősségben. Azt nem háríthatják át, a jobboldali propagandát visszhangozva, arra a menedzseri csoportra, amely végül, az ő kezdeti értetlenségüket is leküzdve, a reális adottságok korlátai között előre vitte az államháztartás konszolidációját.