„Az "Auschwitzlüge" büntetőjogi szankcionálása tehát nem valamely vélemény kriminalizálása, nem is valamely hamis nézet vagy emberellenes ideológia elleni társadalmi küzdelem fokozásának eszköze, hanem annak szimbolikus kinyilvánítása a szabadságot védő demokratikus jogállam nyelvén, hogy az Auschwitz-tagadást az adott államban nem véleménynek tekintik, hanem cselekvő előkészületnek az emberölésre, Auschwitz megismétlésére, olyan potenciálisan az egész állampolgári közösség és az emberiesség ellen irányuló merényletnek, amelyet az állam polgárai nem nézhetnek tétlenül és nem tűrhetnek szótlanul.

Auschwitz történeti tényének tagadása ebből a szempontból ugyanaz a tagadás - embertagadás, világtagadás, nemzettagadás, Európa-tagadás, kereszténységtagadás, szabadságtagadás -, mint ami a tényleges Auschwitzban megvalósult. Innen nézve nincs az emberiségnek, a nemzeteknek, az európai kultúrának, a demokratikus szabadságjogoknak engesztelhetetlenebb ellensége, mint az Auschwitz-tagadó, ahogyan nem létezett nagyobb ember- és nemzettagadás az Auschwitzot - vagyis a tömeggyilkosságot modern ipari projektként - megvalósító nácizmusnál Németországban, és a magyar nácizmusnál - a nyilasuralomnál - Magyarországon. Innen és nem a szabadságjogok elvont doktrinája és spekulatív jogi értelmezése felől lehet csak megítélni az "Auschwitz-hazugság" büntetőjogi szankcionálását, ahogyan azt nyilvánvalóan az Európai Unió annyi demokratikus jogállamában (mondjuk, Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Csehországban, Belgiumban, Olaszországban, Litvániában, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Svájcban) is tették, amikor tiltását különféle címszavak alatt törvénybe foglalták. A jogalkotás ugyanis ebben az egyetlen, konkrét esetben (!) nem egy mégoly visszatetsző, felháborító, képtelen "különvélemény" kifejtését tiltja meg, hanem az Auschwitz utáni világ létalapjának szimbolikus megvédelmezését jelenti."