A bullshiták mellett egyre szélesebb körben tevékenykednek a szerzetesek, akiket - nem szokványosan - azért neveznek így, mert amit meg tudnak kaparintani, azt megszerzik. Tahóisták. Nevük „h” betűs bővítménye nem a magyar rendszámból ered. Az elnevezés az átlagos tisztségviselő réteg hivatásbeli képességeit, a szellemtől irtózó horizontját jelzi. Megkülönbözteti a taoizmustól, mellyel szemben állnak. Az úgynevezett történelmi egyházak által terjesztett vallás szerepe is csak névleges, főképpen az igehirdetésre, prédikációkra szorítkozik. Ők, ugyebár, nem evilági idősíkban élnek, a mindennapi életet azonban a tahóista szerzetesek gyakorlata uralja. Míg a taoizmus elkülönül a világtól, ezek a szerzetesek csak a közemberektől különülnek el és elsősorban a maguk önálló érdekeit juttatják érvényre.
Szerzésre igyekeznek kihasználni a nekik adott négy évet. Előnyös egzisztenciát, jólétet, vagyonokat teremtenek maguknak. Ezt a kedvezményezett réteget, főleg pedig vezető csoportjaikat gazdagítják a látszólag „csak” szakszerűtlen döntések, ezer milliárdos államosítások, a bennfenteseknek juttatott százmilliós megrendelések, stadionépítkezések, intézményi átszervezések, múzeumi integrációk, városarculatok sok milliárdos átalakításai. Közben megvalósul az ideológiai cél is: az Azorbajdzsán egyedülálló kivételességével indokolt önálló és gáttalan uralkodás igazolása. A tágabb régió hasonló kupacainak akár részleges egyesítése persze veszélyezteti ezt az egyeduralmat.
A szerzetesi fegyelem szigorú katonai alárendeltségi szervezetben érvényesül. A tagok a saját megélhetésük és karrierjük jól felfogott érdekében zokszó nélkül teljesítik a kapott szavazási parancsokat és ismételgetik a felülről elhangzó vélemények tahó tartalmát.
