Újkor

A következő poszt képének forrása: Fiala János: Kuss! Nemzeti[...] nyalóka c. könyve borítójának egy része. (Alexandra, 2012.)

Elődjét művészeti alkotó módszernek titulálták. Én nem a művészetről beszélek, hanem a nálunk jelenleg honos hatalmi politika alkotói módszeréről.

Ezt próbálják semlegesíteni azzal, hogy időnként az egész vezetőség egy propagandaminisztérium szerepét látja el. Ideológiákat, mítoszokat terjeszt, hellyel-közzel pedig nagyokat lódít. A romantikus szóözönt tudománytalan történelmi beszámolóira alapozza. Politikai ideológiája kendőzetlenül radikális, eldobta a mérsékelt választók elcsábítására korábban használt leplező fordulatokat. A nemzeti burzsoáziának, vagyis az olvasottságukkal nem büszkélkedő hazai tőkéseknek is megfelel a frázisos hazafiság, amíg a hatalom pályáztatási gyakorlata az ő pénztárcájukat hizlalja. Közben épülnek az államtól függő hazai cégbirodalmak és növekszik a pártközeli vagyonosok befolyása az állami szervekre. A változások keretét meghatározó államosító törekvések a gazdasági őrségváltást és minél több pártkarrierista, kurzuslovag jól fizetett állásokba helyezését segítik elő.  A rezsim kitüntetett társadalmi bázisa a minden eszközzel magának kaparó, tollasodó helyi, vidéki nagyvállalkozó réteg és az abból kinövő, vagy machinációkból meggazdagodó hazai nagytőke.

Mediokráciánk közéleti szócsöveiben olykor féleszű duma szintjén keveredik a dackorszak, a szabadságharc, a vállalkozások segítése, a középosztály emlegetése, a tekintélyelv, a népiség, a koronakultusz, a hencegés, az áhítat, a prüdéria, a családvédelem, stb. Mindig győztes nemzetünk ragyogó évtized előtt áll, mindenki bennünket követ. Tartalmi szinten könyörtelenül erőltetett cél a tartós hatalmi pozíció és a nemzeti, értsd: pártközeli nagytőke előnyhöz juttatása.

Az Európai Néppárt kezdetben az új rezsim fő külföldi támasza volt. A pártérdekű politikai szolidaritás ma is fennáll, de a támogatást visszafogják, amikor látják, hogy a közös politikai-ideológiai irányzatot az esztelenségig túlhajtja, őket is kompromittálva. A túlhajtás egyben visszájára fordítást jelent. Nyugaton ugyanis csak a pártok rivalizálását jellemzi a konkrét döntési folyamatok egy részében kétségkívül lényeges elhatárolódásokhoz vezető liberális/konzervatív szembeállítás. A mélyebb politikai struktúrában ezt a két oldalt közösen elfogadott rendszerszintű elvek és szabályok kötik össze. A modern konzervatívok ügydöntő elve szerint is az a kormány demokratikus, melyet le lehet váltani. Ez a modern polgári demokrácia veleje. Maguknál sem tűrnének olyan jogszabályokat, melyek gyengítenék a fékeket és az ellensúlyokat valamely mániákus pozícióbirtokló kurzus megörökítésének érdekében. (választások, média, bíróságok, stb.). Az ilyen, tartalmában félmodern konzervatív irányzatnak inkább a perifériához közelebbi régiókban vannak esélyei. Az akviráló etatizmus, a hatalmi monopólium, az állami-üzleti összefonódás jelentékeny foka jellemzi. Igazából tehát az európai demokráciák egy részét vezető modern konzervatív kormányzás és a kelet-európai hagyományok ásatag, tekintélyelvű irányzatát követő, vagyis a visszalépést jelentő konzervatív törekvések ellentétéről van szó. De némely szociál-liberális rezsim is a modern alkotmányosság szempontjából kétes módon használhatja parlamenti többségét a hatalom megszilárdítása végett. Általában véve, a félmodern alternatívákhoz tartozik a döntésuralom ajánlása a törvényuralom helyett. Ez az alternatíva a modern demokrácia hibáin, elégtelenségein alapul, de azt rosszabbal helyettesíti. Amint az összes totalitárius mozgalom is a modern kapitalizmus tényleges válságára adott rossz választ.

Mindez a közbeszédben szükségképpen leegyszerűsítően alkalmazott definícióba sűrítve úgy rövidíthető, hogy a modern, megállapodott liberális, konzervatív és szocialista mozgalmaknak az etalonja a liberális demokrácia, melynek igenlése hiányzik a nálunk ma uralkodó politikai mentalitásból.

Bármely hálózati, irkász, vagy extremista rönkfejből ömölhet a gyalázkodás a fenti gyűjtőnéven említett törekvés ellen, annak kellő ismerete nélkül. A nacionalizmus (nem a nemzeti érzés) ennek az irányzatnak az egyik fajta ideológiája. A jelszavait harsogó utcagyerekek egy része egy bizonyos 13-as szektorban szocializálódott. Annak jellegzetes alakja volt az országos pártigazgató, ma a futballcsapat elnöke, mint összekötő kapocs. A kormányzat retorikai jelszókészlete ma is nagy súllyal veszi figyelembe az ilyen és ehhez hasonló szociális miliő intellektuális igényeit. Amikor kormányzati tényező szitokszóként használja a liberális fogalmát, akkor ezeknek a bunkóknak a kegyét keresi. Más terepen pedig felhasználja az elégtelen pallérozottságú püspöklila közeg antiliberális, sőt, ultramontán törekvéseit is. Ezt az ideológiát szajkózhatják tudatlan suhancok, kurzuspropagandistává züllött történészek és fanatizálódó értelmiségiek, de társadalmi tömeghatása ma kisebb, mint a harmincas években volt. A kistőkések, kishivatalnokok ma nem igen találkoznak más etnikumhoz tartozó versenytársakkal, akiktől nacionalista ürügyekkel tudnának megszabadulni. A zsidókat elvitték, a svábokat elűzték. Viszont a létbizonytalanság és a megélhetési nehézségek feszítőereje nem kisebb és ezt a nacionalista propaganda próbálja, de képtelen ellensúlyozni. A másik antiliberális ideológia, a külföldi ellenségek aknamunkája ellen irányuló retorika szintén nem ad kenyeret a szűkölködőknek és a munkanélkülieknek. Az lenne az érdekük, hogy minél több külföldi tőke jöjjön az országba és teremtsen munkahelyeket, vagy hitelforrásokat a gazdasági növekedéshez.

A politikai össz-működés kóros vonásai a látszat ellenére nem egy emberen múlnak. A felső hivatalviselők és az egész vezérkar osztozik a felelősségben, intelligensebb, képzettebb tagjait is beleértve. Nem egyének mentális állapotáról van főképpen szó. A rezsim a maga érdekeinek érvényesítésében nem ismer korlátokat. Retorikai marketingje is egyre zabolátlanabb, tartalmában pedig gátlástalanul dilettáns. Kulturális térfoglalása a vásári demagógiát is alkalmazó kormánypropaganda terjesztését szolgálja. Mindez nem egyetlen, esetleg hasadásos személyiségtől függ. Az egész rezsimen húzódik végig a hasadás, melynek két széle ma sem hozható össze. Amikor valakik a társadalmi organizmus „egyik lábát” premodern irányába húzzák, a másik lábat pedig, ezzel ellentétesen, a modernitás felé, akkor iszonyú feszültség támad, és előbb-utóbb szétszakadhat az egész szervezet. A rezsim egyidejűleg modernizáló és reakciós. Gondoskodást leépítő és államközpontú. Atlantista és Nyugat-ellenes. Népszerűsködő és tőkéseket gyámolító. Választott és népet alárendelő. Hitvalló és vagyonokat szerző. Munkapárti és gazdagokat kedvezményező. Takarékos és pazarló, stb. Egymást kizáró részekből sikerült egy torzszülöttet létrehozni. A magyar történelem újabb mutáns szakaszát.

A rendszer központja, az azt irányító politikai vezető csoport működik, képletesen szólva, "paranoid skizofrén" minta szerint. Ennek jele a szokatlan magatartású vezérek kiválasztása és alattvalói lelkületű személyek kinevezése a kormányzással szembeni ellensúlyt fenntartani hivatott intézményekbe. Az egyeduralkodó közpolitikai zrt. irányítja a csúcson levők uralmát alátámasztó személyi állomány verbuválását: a pártfunkcionáriusok, a törvényhozók, a miniszterek, a többi állami vezető, a névleges ellenőrző (ellensúlyozó) szervek tagjai, az alsóbb szintű tisztségviselők, a közmédia szereplői, a kultúra hivatalnokai, közvetítő lépcsőfokon keresztül, nem formálisan, hanem ténylegesen mind az ő beosztott alkalmazottai, megélhetésük, karrierjük tőle függ. Így válik néhány, eredetileg autonóm egyéniség a hatalomfenntartó vállalkozás igazgatótanácsának döntéseit végrehajtó, jól fizetett zsoldossá. Még a szakszolgálatok vezetőit is párthűség szerint választják ki.

A nálunk tapasztalt végletes dilettantizmus tehát a rezsim természetével függ össze. Alsó középkategóriás szakpolitikusok pártérdek által motiváltan döntenek nagy horderejű ügyekről. Népszerűséget hajhászva és kívánságaikat adottságnak képzelve, a ciklus első évében fatális makrogazdasági hibákat követtek el. Ezek következményei az egész időszakot meghatározzák. A korcs gazdaságpolitika közrejátszott abban, hogy a beruházások, a hitelezés, a fogyasztás és a foglalkoztatás nullához közeli növekedési pályára került.

Az anakronisztikus módon "új" rendszer egyik fő eleme a kiterjedt államgazdaság, melynek fejlesztési döntéseit az állampárti csúcsvezetőség, mint egyfajta kollektív tulajdonos hozza meg. Vannak vitáik, de amíg a politikai oligarchákból álló csúcsvezetés, katonai szervezetekben honos szigorú utasításlánccal, de komolyan vehető vezérkari tevékenység nélkül irányítja államát, addig nem is várható a józan ész kereteinek betartása. A szükséges ismeretek, felkészültség, konzultatív ellenőrzés hiányában olyan átalakításokat is erőltet, amihez nincsenek meg az adottságok. Veszélyesen kockázatos, elhibázott irányokban. Szarvashibákat követ el a köznevelésben, a diplomáciában, a nemzetpolitikában. Katasztrofális lépések sem zárhatók ki a helyzetet, a történelmet alapvetően félreértelmező, gáttalan túlzásokra és kalandorságra hajlamos, elitérdekű, de plebejus szakmai nívójú, voluntarista vezetés esetén. Az ilyen döntések megkaphatják a hajdanvolt szocialista minősítést; miattuk a ner is fosztóképzővé silányult.

De egy félmodern rezsimben sem kötelezőek a félhülye törvényi megoldások. Egy vezérpárti rezsim hatása is attól függ, hogy a külső és belső adottságokat mennyire tudja az ország javára fordítani. Továbbá attól, hogy a legfelső döntéseket hozó szűk körben mindig a szükségképpen lehatárolt ismeretekkel rendelkező, ellentmondást nem tűrő  vezéré-e az utolsó szó. Az irányvonalon, a főszereplők összetételén talán tudnának változtatni, de a középszerűségükön nem. Nyomukban meg ott liheg a többsávos hamisítók pártja a sudribunkó követőivel.

A gazdasági növekedés gyorsító intézkedések, a társadalmi ellátó rendszerek korszerűsítése, a visszaéléseket lehetővé tevő kiskapuk bezárása, az államháztartás rendbe tétele, a gazdasági növekedés serkentése, a vállalkozások ösztönzése, az uniós források minél teljesebb felhasználása - hasznos célkitűzések. A rendszerváltás óta történt modernizációs lépéseket követik, cáfolva ezzel a mindenféle folytonosság tagadását sulykoló hazug retorikát. Józan gondolkodású ember nem ellenezheti a gazdaságélénkítő és racionalizáló szándékokat. A megvalósításban észlelhető embertelenség, hozzánemértés, kontárkodás ezek egy részét is semmivé teszi.

azaz Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végre katolikussá teszem.

II.Rákóczi Ferenc  írta emlékezéseiben, hogy többször hallották Kollonich Lipót esztergomi érsektől e szavakat.

(Kollonich  A Magyar Királyság berendezése - Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn c. művében  Magyarország átalakítására tett javaslatokat. Akkor mindez elsősorban a Habsburg dinasztia, az udvarhű főnemesség és a felső papság érdekeit szolgálta.)

Kabai Géza fotója

SUGÁR GRÓFJA ...Kunigunda kisasszony...

FLAMMBERG  Úgy van! Thurneck Kunigunda nevében száll síkra most Stein grófja is...

SUGÁR GRÓFJA … Áspiskígyó! Ez már a harmadik főrendi lovag, kit mint egy kutyát rám uszított...Hol tartózkodik most a kisasszony?

FLAMMBERG Stein várában, uram, hol már harmadik napja ünnepi dáridót ülnek...
---

FREIBURG ...Hát meddig díszelegjen még ez a hamis bálvány?...A szemétre vele, de talpával fölfelé, hadd lássa a világ,hogy a mázas öntvény belsejében semmiféle isten nem lakik!

KUNIGUNDA ...ott a fekete doboz

s benne por. Tejbe is, borba is vegyítheted...

Ó! Méreg! Bosszú! Halál! … Ha elkaparva

tudom őt majd...

akkor emlegess törvényt és erényt és

Istent és poklot és bűnbánatot!

--

FLAMMBERG … a szakácsnőt akarja megvesztegetni,

hogy Katicának mérget tegyen az ételébe!

FREIBURG ....Az a nőszemély, tudd meg, egy mozaik

FLAMMBERG Hogy...micsoda?

FREIBURG Egy tikombákom tákolmány a természet mindhárombirodalmából összehordva. Fogait egy müncheni lánytól vette, haját Frankhonból hozatta, arcának üde hamva Magyarország bányáiban termett...

(Heinrich von Kleist: Heilbronni Katica. Fordította: Petra-Szabó Gizella.)

Azorbajdzsán állam nevének első fele atlanti irányba mutat, a másik fele egy keleties cselekvési módra utal. A nyugati nyitottság és a kaukázusi törzsi szokásrend erőltetett együttélése torzszülött gyakorlatot eredményez. Az egyeduralkodó eszmei torz-szülemények ehhez kötődnek.

Azorbajdzsán vezetőinek fő eszméje az egyik spenceri társadalomtípus megvalósítása. Ez még csak kiépülőben van, de a fővezérség ideológiai látomása jól körvonalazza az irányt. A törekvés végpontja teljesen nem elérhető, mivel idejétmúlt, mégis állandóan feléje igyekeznek közeledni. A retrográd utópia által létrehozandó állapot elméleti leírása a következő:

„Minthogy az országot veszély fenyegeti, mindent a veszély elhárításának kell alárendelni. A katonaságra jellemző utasításos szervezetet elleplező tekintélyuralmi struktúra dominánssá válik, és az ennek megfelelő centralizáció az egész társadalmat áthatja. Az egyéni érdekek alárendelődnek a közös céloknak, az individualitás eltűnik, a szabadság megszűnik, az egyénnel az állam rendelkezik, és a társadalom fennmaradásához képest tagjainak fennmaradása másodrendűvé válik: a részek léteznek az egészért, nem pedig az egész a részekért. Az egyéni érdekek elnyomása kényszer révén érhető el, ezért a társadalmi integráció alapját a kényszerű együttműködés képezi. Az egyének helyzetét a státusuk határozza meg. Az állam a tilalmak mellett határozottan megszabja a lehetséges cselekvési területeket is. Az agresszívan harcos ideológiát hirdető társadalom vezetése egy kézbe kerül.”

A bullshiták mellett egyre szélesebb körben tevékenykednek a szerzetesek, akiket - nem szokványosan - azért neveznek így, mert amit meg tudnak kaparintani, azt megszerzik. Tahóisták. Nevük „h” betűs bővítménye nem a magyar rendszámból ered. Az elnevezés az átlagos tisztségviselő réteg hivatásbeli képességeit, a szellemtől irtózó horizontját jelzi. Megkülönbözteti a taoizmustól, mellyel szemben állnak. Az úgynevezett történelmi egyházak által terjesztett vallás szerepe is csak névleges, főképpen az igehirdetésre, prédikációkra szorítkozik. Ők, ugyebár, nem evilági idősíkban élnek, a mindennapi életet azonban a tahóista szerzetesek gyakorlata uralja. Míg a taoizmus elkülönül a világtól, ezek a szerzetesek csak a közemberektől különülnek el és elsősorban a maguk önálló érdekeit juttatják érvényre.

Szerzésre igyekeznek kihasználni a nekik adott négy évet. Előnyös egzisztenciát, jólétet, vagyonokat teremtenek maguknak. Ezt a kedvezményezett réteget, főleg pedig vezető csoportjaikat gazdagítják a látszólag „csak” szakszerűtlen döntések, ezer milliárdos államosítások, a bennfenteseknek juttatott százmilliós megrendelések, stadionépítkezések, intézményi átszervezések, múzeumi integrációk, városarculatok sok milliárdos átalakításai. Közben megvalósul az ideológiai cél is: az Azorbajdzsán egyedülálló kivételességével indokolt önálló és gáttalan uralkodás igazolása. A tágabb régió hasonló kupacainak akár részleges egyesítése persze veszélyezteti ezt az egyeduralmat.

A szerzetesi fegyelem szigorú katonai alárendeltségi szervezetben érvényesül. A tagok a saját megélhetésük és karrierjük jól felfogott érdekében zokszó nélkül teljesítik a kapott szavazási parancsokat és ismételgetik a felülről elhangzó vélemények tahó tartalmát.

Az országnévből arra lehetne következtetni, hogy itt egy közel-keleti kultusz uralkodik. Talán finomíthatják ítéletünket egy másik országból vett jellegzetes példák:

Nyomozást rendelt el nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt a VII. kerületi ügyészség Dopeman "himnusza" miatt. Bullshit.

"Marhaság az IMF elleni szabadságharc" (Raghuram chicagói professzor). Angolul ez bullshit.

„a hülyeségnek is van határa .” (Mesterházy). Angolul ez is bullshit, határral.

Brüsszelben „a magyar kormány az elutasítást képviselte, és csak reménykedem abban, hogy valójában ebből a végletes álláspontból próbál meg visszatáncolni" (Gombár Csaba). A táncikálás ötlete a szakadék szélén – na micsoda? Első betű: b, folytatás: ullshit.

Node térjünk vissza az előző országra, figyelmünk tulajdonképpeni tárgyára, Azorbajdzsánra.

Végeredményben arra jutunk, hogy az itteni  vallás  lényegesen különbözik a közismert muszlim kisebbségi síita hittől. Ez a megnevezésében is kifejezésre jut: a hosszú „í” betüt a „h” betű helyettesíti. (De ez nem is  magyart jelképez, mivel az angol eredeti Shiite szóban szintén benne van. Abból ugyancsak eltávolítandó az egyik i betű.)  Továbbá, a szarvasmarhák minden szinten kiemelkedő szerepét és tiszteletét a bika névszó képviseli. Angolul: bull. Második szórészként ehhez járul a muszlim gyökerű, de az iménti módosításokkal átalakított kultusznév.

Bullshitizmus.

Az így elnevezett hitbuzgalmi irány miatt már a John Bull névtársítás is ösztön-motivált csatlakozási gesztust okoz. Hebehurgy napszakban John Bull első rezdülésére odaállnak melléje. Feltisztultabb tudatállapotban jön a visszakozás, amit a fentebbi magyar példában Gombár helyeselt. A beszédértést még gyakorolni kell, egészen addig, amíg végül egy miniszter többször jelentett lemondását is meghallja a főnöke.

Azorbajdzsán kényesen ügyel a megszentelt alkotmányos korpuszra. Ki állhat közelebb ehhez, mint az alaptörvény írójának felesége? Őt jelölik a jogszolgáltató hálózat ügyintéző hivatalának élére.

A szakralizált régi dicsőség Azorbajdzsánban átszellemíti az egész életet. A hősi múlt a mindennapok uralkodó része marad. A jogaiba visszahelyezett Bullshitizmus keretében „Hősök, királyok, szentek” címmel nyíló kiállításon mutatják be a történelem igazi menetét és fő szereplőit.

Történeti vallásbarát államot is gyarló emberek irányítanak. Egyoldalú lenne a kép, ha nem szólnánk a hibákról. Ezekért csakis a miniszterek, az intézményirányítók, a frakcióvezető, a polgármesterek, a szakértők a felelősek. A rossz tanácsadók képesek tönkre tenni az országvezető által elért eredményeket. Szegénynek nincs ideje mindennek utána nézni. Talán nem is közlik vele a nyomorgók felháborodását kiváltó stadionépítkezések, luxusutazások, bennfenteseknek juttatott százmilliós megrendelések, szakszerűtlen döntések tényeit. Ezekért a történelmi egyházak sem felelősek, hiszen az általuk terjesztett vallás szerepe csak névleges, a bullshitizmus viszont az egész gyakorlatot áthatja.

Azorbajdzsánban erőteljes újraelosztási lépéseket tesznek egy bizonyos réteg és kör érdekében. Az előnyösen érintettek rokonszenveznek a rezsimmel és igyekeznek kihasználni a jelen négy évet jólét és vagyonok teremtésére és gyarapítására.

A kedvezményezett réteg krémje hivatásbeli képességeihez mérten kimagaslóan előnyös egzisztenciájú politikai tisztségviselőkből áll. Ezek egyik befolyásos része a parlamentben ül, ámbár az országos érdekek képviseletéhez nem nőtt fel. Képzettebb csoportjuk is elsősorban a saját karrierjére figyel, amikor a gombokat nyomogatja. A többi pedig szimpla pártkatona, parancsot teljesít. Bármit megszavazna.

A politikai tisztségviselők másik része alacsonyabb szintű testületek funkcionáriusaiból áll. Az utóbbiak némely önkormányzatnál a helyi lakosság érdekeit is igyekeznek képviselni, másutt főképpen az ideológiai, politikai kurzushoz igazodnak. De az emberektől elkülönült funkcionárius nomenklatúra mindenütt elsősorban a maga önálló érdekeit juttatja érvényre. Ám ez csak nagyon kirívó esetekben kerül napvilágra.

A legutóbbi, a sok száz milliárdos adósságokhoz képest pitiáner utazási ügy így válhatott egy állam kóros működésének jellegzetes tünetévé.

Nemcsak a svejki kocsma falán díszelgett az uralkodó képe, amíg le nem szarták a legyek.

Száz évvel ezelőtt nálunk is minden nyilvános helyen kötelező volt kitenni. Hivatalnokok magánházaiban ugyancsak elvárták ezt, sőt, mi több: időnként meg is figyelték a kifüggesztését.

Eljöhet még az idő, amikor személytelen alaptörvény-szövegek helyett hús-vér emberek arcmásaiban gyönyörködhetsz kötelező jelleggel.

Az lesz nálunk a modern svejki kocsma.

Légy már alig repked, de akadhat helyette más.